A főszerkesztő köszönti a Magyar Élet weblap olvasóit
Köszöntöm hűséges Olvasóinkat, akik között vannak olyanok is, akik több mint ötven éve kézbe veszik, lapozzák, olvassák a Magyar Életet. Nem kevés idő ez, a történelem lapjain is nagy lépés, Ausztrália történelmének közel negyede. A magyar emigrációban kevés hetilap jelzi LVI-ik évfolyamát. Az első magyar nyelvű újság 1780-ban indult Pozsonyban Magyar Hírmondó címmel, Rát Mátyás jóvoltából. Szorgalmas kezek kellettek akkor egy újságszám elkészítéséhez, hiszen az ólomba öntött mindenegyes betűt kézzel kellett a helyére tenni a rámába zárt oldalon, ami felfestékezve került a ráhengerelt papírra. Óriási lépést jelentett a Linotype megjelenése, amivel egy egész sort ólomba öntött a gép az írógépszerű billentyűzeten kiszedve. Ottmar Mergenthaler, német feltaláló alkotta 1886-ban Baltimore városban. Nos, ilyen sorszedőgéppel készült minden újság a XX. Század közepéig.
Sorszedő gépen készült a Magyar Élet Melbourneben 1958-tól, és az Ausztráliai Magyarság is Sydneyben 1964-től. Mindezt most azért sorolom fel, mert érzékelni akarom a Magyar Élet hetilap jó félévszázados történelme idején lezajlott nyomdatechnikai forradalmat – amiből nem maradhattunk ki, amivel együtt kellett haladni.
Egy teljesen új nyomdai technológia jelent meg – a stenciles sokszorosító gépekből kifejlesztve – a múlt század közepén az úgynevezett offset eljárás. Fényképes eljárással készült alumínium lemezről ment át egy oldal szöveg előbb egy gumihengerre, majd onnét (off set) a papírra. Óriási lépés volt, elektromos írógépen készített szöveg, fénykép, rajz került a nyomólemezre. Átlépve a fáradságos, nehézkes ólomszedést, és a képekhez szükséges, költséges blokkok használatát, nagy mértékben olcsóbbá tette a nyomtatást, könnyebb, gyorsabb sokszorosító gépek végezték a nyomást. Kezdetben irodai sokszorosító gépként került alkalmazásra. Láttam a jövő megoldását az offset technológiában, megvásároltam egy offset másológépet, amivel az Ausztráliai Magyarság 1965 augusztusi számától belső oldalakkal bővült az újság, hamarosan fényképes beszámolókat kapott az újság. A 70-es években már 8 oldalas irodalmi mellékletünk volt ezzel az eljárással. A költségek elviselésére családi nyomdavállalkozássá fejlesztettem a házi műhelyt, ahol vállaltunk kereskedelmi nyomtaványok, folyóiratok és könyvek nyomását is.
Még mindig csak a nyomdaipar fejlődését követő küzdelmünket idézem fel. 1976-ban Ady János megvásárolta a melbournei hetilapot, a Magyar Életet, nyomdával együtt, agyonhasznált, régi nyomdagépekkel. Meggyőztem őt, vásároljon offset felszerelés, abban az időben már a nyomdaipar átállt az új eljárásra. Így a melbournei Magyar Élet és a sydneyi Ausztráliai magyarság egyesüléséből 1977-ben létrejött országos terjesztésű Magyar Élet hetilap korszerű felszereléssel készült, elnyerve ezáltal is, meg tartalmával is a magyar olvasóközönség tetszését.
Tíz évvel később újabb kihívás előtt álltunk. Az Apple Macintosh megoldotta a betűszedést a nyomdaipar részére. Nekünk is át kellett erre állnunk. Rövidesen számítógépen állíthattuk össze az újság oldalait, az ipari fényképezés teljes kiiktatásával.
Most pedig elérkeztünk a műszaki fejlődésnek arra a csúcsára, ahol egy gombnyomással a teljes újságszámot kinyithatja és elolvashatja a kedves Olvasó, a világ minden pontján. Ezt pedig Józsa Erika tanulta meg, és készítette el, és ahogy mondja, fejleszti tovább, mert ez csak a kezdet. Hát ekkora történelem fért bele a kis emigrációs magyar újság félévszázados életébe.
Köszöntöm az Olvasót saját lakásában, bárhol a Nagyvilágban,
Csapó Endre
Közzétéve: 2014. június 27. péntek
Kell-e még magyar hetilap Ausztráliában?
A Sydney Magyar Kaszinó pénztárosa értesítette a Magyar Élet szerkesztőségét évzáró összejövetelének döntéséről: 500 dollárt felajánlanak szerény bevételükből az újság részére, mert úgy értesültek, hogy az újság növekvő anyagi gonddal küzd. Az egyesület értesülése megfelel a valóságnak, a Magyar Élet fennállása 56-ik évébe anyagi tartalékok nélkül lép be. Ebből nem kell mindjárt levonni olyan következtetést, ami szerint jobb nem előfizetni erre az évre, mert ha közben megszűnik a lap, oda a pénzünk. A Magyar Élet nem kereskedelmi vállalat, amely törvényesen csődöt mondhat, a közönség meg törvényesen ráfizet. A Magyar Élet kiadója a magyarságszolgálattal azt is vállalta, hogy a vállalkozás vesztesége is az övé. Érdemes előfizetni, az élteti a lapot, megszűnése esetén a kiadó visszatéríti a visszajárót. Ennyi évi becsületes munka igényli a bizalmat – már ne a riadalom buktassa meg a lapot.
Nagy jelentőségű, hogy egyik nagymultú egyesület jött arra az elhatározásra, hogy példát mutat a többi egyesületnek. Ők ismerik a hetilap létrejöttének körülményeit is, de igazán az 1977-ben létrejött egységes hetilapnak előtörténete az 1964-ben Sydneyben elindult havilap az Ausztráliai Magyarság.
De lépjünk még mélyebbre, mert ott fogható meg a lényeg. Az 1948-50-ben Ausztráliába érkezett magyarok hamarosan egyesületeket, felekezeti gyülekezeteket hoztak létre. Tagjaik, híveik értesítésére indítottak sokszorosított tudósítókat, ezekből nőttek ki az első nyomtatott lapok. Az első tanulság az, hogy ezek egyike sem fejlődött országos terjesztésű újsággá. Nem a színvonallal volt baj, jeles írók, költők publicisták elégítették ki az igényket Sydneben is, Melbourneben is. Az amatőrizmus inkább az egyesületi közmunkában végzett újságszerkesztésben és terjesztésben mutatkozott, lényegében a mindenkor megválasztott vezetőség hozzánemértésében. Újságnak üzleti felépítésű vállalkozásnak kell lennie. Sokan ettől irtóztak. Üzleti vállalkozás annyiban, hogy bele kell dobni jelentős összeget és egyéni munkát, ha tetszik, sorsot. A hetilap esetében előbbit Ady János, utóbbit Csapó Endre adta. Néhány év múltán a tulajdonos-kiadói-menedzseri szerepet Márffy Attila vette át családjával, munkatársakkal. Profi munka alakult ki, magunk hordtuk szét az újságot az eladóhelyekre pihenésül a szellemi munka mellé. Sok önkéntes munkatársat kaptunk az évtizedek folyamán, profi zsurnalisztát is, Józsa Erika személyében.