Kevesen vagyunk mi magyarok, mégis sokat adtunk az emberiségnek. Nem felsőbb utasításra, hanem jószántunkból, a magyar lélek önnön jószántából fakadt az a sok jó, mely a világ művészeteit, tudományát – az emberiség tudását gyarapította. Míg a nyugati világ nagyjainak legtöbbje Oxfordban, Cambridgeben vagy éppen a Harwardon szerezhette diplomáját, addig a mi legjobbjaink közül sokan szegény sorból származó diákokból, üldözöttekből lettek nemzetközileg elismert, világhírű emberek. Legtöbbjük nem a hírnévért vagy anyagi sikerek érdekében dolgozott, hanem azért, hogy eleget tegyen a lelke legmélyéből fakadó tudásvágynak. Voltak, akik egész életüket adták az „ismeretlen” megismeréséért, s közülük jónéhányan voltak olyanok is, akiknek értékes életműve elkerülte a világ figyelmét. Voltak, akik fiatalon, munkájuk végzése közben vesztették életüket, mint például Fennichel Sámuel, Új Guínea természetkutatója , de még többen voltak azok, akiket hosszú, termékeny élettel áldott meg az Ég, s mégis, a magyarokon kívül ma már nem sokan emlékeznek munkásságukra. Ezek közé tartozik Dr. Sáska László és felesége Mojzsis Klára.
Sáska László 1890. szeptember 26-án, az erdélyi Nagyenyeden, kilenc gyermekes, szegény sorsú családba született, édesapja látástól-vakulásig dolgozó asztalosmester volt. László korán érő, átlagon felül okos gyermek volt, ezért a család úgy döntött, hogy bármilyen nagy anyagi áldozatot jelentett, tanulnia kell. Beiratták a a helybéli Bethlen Gábor Kollégiumba. Híres iskola volt ez, hajdanán olyan nagyságok koptatták ott a padot – vagy tanárként a katedrát – mint Apáczai Csere János, Bolyai Farkas, Kőrösi Csoma Sándor – és még sorolhatnánk tovább és tovább.
Lászlóra legnagyobb hatással dr. Szilády Zoltán természetrajz tanár volt, aki felkeltette benne a természettudományok irántiérdeklődést. A nyári szünidők alatt felkereste az erdélyi Rumki- szoros barlangjait és bejárta az ország, valamint Dalmácia és Bosznia számos vidékét, tanulmányozva azok növény és állatvilágát. De nem csak turistaként járta be ezeket a tájakat, hanem természettudományos gyűjtőként is. A gyűjtött növényekből, ízeltlábúakból nem magángyűjteményt állított össze, hanem kollégiumának ajándékozta azokat. Ez a mentalitás jellemzője maradt egész életének munkásságára. Nem a saját, hanem a tudomány számára gyűjtött.
De nem csak az állatvilág érdekelte őt, hanem az ember is! Orvos akart lenni. Munkát vállalt és összekuporgatott pénzén, 1910-ben elkezdte tanulmányait. Ám az I. Világháború közbeszólt: besorozták katonának. Egy hegyi tűzéregység szanitéceként teljesítette szolgálatát, de bátorságával hamarosan előléptették és végül a főhadnagyi ranggal tüntették ki. Bármennyi szenvedéssel, nélkülözéssel is járt ez a szolgálat, a nehéz körülmények, az életveszély, a súlyos sérültek mentése és saját sebesülése egy életre szóló tapasztalattal szolgáltak a fiatal ember számára.
Leszerelése után ismét munkát kellett vállalnia, hogy összegyűjthessen annyi pénzt, ami fedezhette további egyetemi képzését. Fillérenként gyűlt a pénz, mígnem folytathatta tanulmányait. 1920-ban aztán a Budapesti Tudományegyetemen orvosi és fogszakorvosi diplomát szerzett. Ezt követőleg elkezdhette orvosi pályáját. Több fontos közegészségügyi szerepet töltött be körzeti orvosként – még fogászként is – , iskolaorvosként, menhelyek, kórházak orvosaként vidéki településeken és a városban is, ahol úgy érezte, szükség van rá.
1931-ben nagy fordulóhoz ért: egy Olaszországban rendezett, rákbetegségekkel foglalkozó kongresszuson értesült Kelet- Afrika tragikus egészségügyi problémáiról és az ottani orvoshiányról. Alig egy évvel ezután felajánlotta szolgálatait a berlini etiópiai követségnek. Úgy érezte, hogy Afrikában még többet tehet majd embertársaiért.
Megházasodott, s a nála mintegy 22 évvel fiatalabb Mojzsis Máriát vette feleségül, aki aztán egészen élete végéig hű társa és segítője maradt.
1934-ben kezdetét vette életük nagy utazása. Sáska doktor ekkor már 44 éves volt, de nagy élettapasztalata, jó egészsége alkalmassá tette az afrikai „kalandra”. Ez a „kaland” lett a Sáska házaspár életcélja.
Sziciliából indultak a Majella nevű gőzössel. Mintegy 6000 km-es utazás után megérkeztek Afrikába, ahol új életet kezdtek. Először a koldusszegény Szomáliában, Mogadishu-ban dolgoztak, Sáska doktor orvosként, felesége Mária asszony pedig mint szakavatott segítője, asszisztense – társa minden jóban-rosszban. Ez a „munkaviszony” ugyancsak tartósnak és termékenynek bizonyult az elkövetkezendő 48 éven át.
Annak ellenére, hogy a mogadishui praxisból csak a legszűkebb megélhetésre tellett, Sáska László és felesége számos rövidebb-hosszabb utazást tett a száraz, félsivatagos ország belső területein. Kutatták a szegényes állatvilágot és elkezdték gyűjteni a rovarokat és növényeket. Alkalmuk nyílott, hogy a nomád törzsek életmódját is tanulmányozhatnák és sikerült néhány muzeális értékű tárgyat is gyűjteni. A növekedő gyűjtemény javarészét ajándékként hazaküldték Erdélybe és a magyarországi múzeumoknak, de néhány példányt kénytelenek voltak pénzzé tenni, hogy megélhetésüket biztosíthassák. Nem volt ez könnyű! Végül aztán, néhány hónap múlva kénytelenek voltak búcsút mondani Mogadishu-nak és átköltöztek Addisz-Abebába, Etiópia fővárosába. A körülmények itt sem voltak rózsásak, hiszen Etiópia majdnem olyan szegény és visszamaradott ország volt, akár a gyarmatosított Szomália. Nem is tudtak Addisz- Abebában maradni, s örömmel költöztek tovább délre, Szidamo tartományba, amikor végül is rájuk mosolygott a szerencse: Sáska doktor Ras Desta Damtew-nak, a császár (Haile Selassie)vejének udvari orvosa lett. Ez nem csak a magasrangú hadvezér szolgálatát jelentette, hanem hellyel-közzel az egész tartományét. Ez azt jelentette, hogy Sáska doktor és Mária asszony keresztül-kasul bejárhatta az akkor még a világ számára ismeretlen ország tájait. Biztonságukra a melléjük rendelt 20-25 fős katonai kíséret biztosította. Erre szükség volt, mert Etiópia számos vidéke törvényen kívülinek számított, ahol a vad, nomád törzsek nem kedvelték az idegen látogatókat. A sok belföldi utazásnak legemlékezetesebbje talán az az 1934-ben megtett mintegy 4000 km-es szafári volt.
Ennek során bejárták az etióp magasföld különös flórájú és faunájú őserdeit, az ország déli részén lévő nagy tavak vidékét. Alkalom nyílt a természet tanulmányozására és rendkívül értékes tudományos anyag gyűjtésére is. Sáska László nagy vadász is volt. Nem olyan vadász, aki saját magának szerzett trófeákat, hanem olyan, aki a tudomány érdekében gyűjtött, a hazai múzeumok gyűjteményeit kívánta gyarapítani. A preparálást is kitanulta, a kisebb emlősöket, madarakat preparálva, a nagyobb emlősök bőreit pedig tartósítva küldte haza. Roppant sajnálatos és mindmáig érthetetlen módon a hazai múzeumok nem igen tartottak igényt a gyűjtött anyag jórészére, így aztán az belgiumi és más európai intézményekbe kerültek. Kétségtelen, hogy sok olyan helyre is eljutottak, ahol még fehér ember nem járt és a természetnek olyan csodáival is találkoztak, mint senki más előttük. A maláriás papírusz mocsarakban Sáska doktor egy különös állatot figyelhetett meg. Távcsővel szemlélte, de mivel az a lápos nádasban, félig-meddig elmerülve haladt, nem tudta teljes biztonsággal azonosítani. Leginkább egy ősidőkben élt brontoszauruszra hasonlított, s az ott nem ritka vizilovaknál legalább kétszer akkorának tűnt. Ma már nehéz lenne megfigyelését hitelesíteni, de cáfolni is. Más Afrika kutatók is említettek hasonló eseteket, főleg a Kongó vidékén, állítólag többen is láttak hasonló állat óriásokat. Mindettől függetlenül, a tudomány nem ismeri el ezeknek az állatoknak létezését, egészen addig, mígnem egy példány kézre nem kerül. Addig maradnak a cryptozoologusok listáján, akárcsak a Jetti és a nagylábú Big Foot.
Sáska László a hosszú gyűjtőutak alkalmával nem csak a természetrajzzal foglalkozott, hanem orvosként is nagy energiával dolgozott. Ez érthető, hiszen a vidék 4 millió lakosának ő volt az egyetlen orvosa! Betegekben sem volt hiány, mert a gyakori vérhas, malária, álomkór és a számtalan egyéb trópusi betegség – még a lepra is – pusztította a bennszülötteket. Sáska doktor mégis sikeres és roppant hasznos munkát végzett az elkövetkezendő évek során, hatalmas területek alapvető egészségügyi ellátását szervezte és sokoldalú tudásának köszönhetően számtalan emberéletet mentett meg.
Munkájából mégsem gazdagodott meg, mert a szegényeket ingyen gyógyította. Hogy ezért megfelelő körülmények között élhessenek egy kis üzletet is nyitottak, ahol Mária asszony emléktárgyakat árult. Ezen felül természetesen férje orvosi praxisában is segédkezet.
1937-ben a Sáska házaspár elhagyta Etiópiát és a tanzániai Arushába költözött. Itt folytatták a bennszülött lakosok gyógyítását, s hamarosan kivívták az akkori angol hatóságok elismerését. Ennek nagy jelentősége volt a II. Világháború folyamán, amikor az ellenséges országok állampolgárait (a magyarok is annak számítottak) internálták. Sáskáékkal kivételt tettek, csak rádiójukat és vadászfegyvereiket foglalták le, melyeket csak a háború befejeztével, 1945-ben kaptak vissza. Tanzánia akkor még valóságos vadászparadicsom volt, ideális botanikai és zoológiai gyűjtőterület. Sáska László orvosi tevékenysége mellett folytathatta gyűjtőtevékenységét, megfigyeléseit és néprajzi munkáját.
A II. Világháború utáni években Tanzánia legismertebb és legbecsültebb orvosa volt. Arushai rendelőjében és a gyakran látogatott bennszülött falvakban munkájáért nem fogadott el fizetséget. Nem csoda hát, hogy mindenütt a legnagyobb tisztelettel és hálával fogadták. Nem csoda hát, hogy hamarosan úgy emlegették, mint a magyar Albert Schweizert – akivel egyébként állandó levelezést folytatott. Ám valamiből meg is kellett élniük. Szerencsére, a Tanzániában vadászó külföldiektől, utazóktól és az ott élő angol hivatalnokoktól befolyó honoráriumok elegendőnek bizonyultak, hogy biztosítsák megélhetésüket. Híres utazók, vadászok keresték fel rendelőjét. Hemingway is paciense volt, akárcsak számos más híresség.
Afrika csodálatos élővilágáról rendszeresen írt a Természettudományi Közlöny, a Magyar Vadászújság és a Földgömb számára, kalandos utazásairól, természettudományos, néprajzi munkájáról részletes naplót vezetett, amiből Dr. Xántus János gondozásában könyv is született, mely Életem Afrika címmel meg is jelent Bukarestben, 1969-ben. Orvosi munkájáról számos külföldi tudományos folyóiratban publikált.
Sáska doktor még 85 éves korában is dolgozott, pedig az I. Világháborúban szerzett lábsérülése kiújult és nehezen tudott csak járni. Nyugdíja nem volt, utolsó éveiben Mária asszony virágcsokrokat készített megrendelésre és főként az ezekből származó anyagiakból éltek. 88 éves korában végetért mozgalmas, értékes munkával eltöltött élete. A Meru vulkán tövében nyugszik, szeretett Afrikájának örök lakosa lett, ám lelke magyar maradt mindörökre.
Szerencsére a Sáska házaspár rengeteg fényképpel is dokumentálta eseményteljes életét. Hatalmas mennyiségű fényképet és több mint négyezer méter hosszúságú filmet készítettek. Ezek javarészét most Dr. Xántus János unokája, Áron gondozza, s az itt látható képeket is tőle kaptuk, hogy illusztrációkként használhassuk.
Sáska Lászlóról és Mária asszonyról, munkásságukról, kalandjaikról számos publikáció számolt be, több hosszabb film is készült, a legtartalmasabbaknak Dr. Xántus Gábor (X.János fia) a másik pedig Cséke Zsolt munkáját dícséri. Dr. Kubassek János, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója Arushában felkereste Sáska László özvegyét. Mária asszony és Dr. Kubassek János jóvoltából az írásos és tárgyi hagyaték ma a Magyar Földrajzi Múzeumban van.
A Múzeum parkjában Sáska László bronz mellszobra emlékezteti a látogatókat, hogy egyszer volt egy nagy magyar tudós orvos, aki életének jórészét Afrikában töltötte.
Dr. Hangay György
Megjelent: Állatvilág 2021.március-április VIII.évfolyam 2. szám, 38-31 p.
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!