Munkácsy Mihály: Krisztus Trilógia
Ecce Homo! (Ime az ember!) (1896)
(Olaj, vászon, 403 x 650 cm Déri Múzeum, Debrecen)
A kép története
Az ‘Ecce Homo’ (Íme az ember!) a bibliai történésben a középső, a megfestést illetően a befejező darabja a Krisztus-trilógiának. A másik két festmény már évek óta Philadelphiában volt, amikor Munkácsyt egy magyar grafikus, nyomdász, Kádár Gábor rábeszélte a sorozat teljessé tételére. (Ő volt a vándoroltatás ‘menedzsere’ is). A témaválasztást bizonyára meghatározta Munkácsy egészségének, idegállapotának végső megrendülése is. Ez késztette arra, hogy ne a dicsőséges feltámadást, vagy a mennybemenetelt fesse meg, hanem Krisztus és Pilátus második, fájdalmas találkozását.
Ez a kép a fáradt Munkácsy utolsó nagyméretű alkotása, amelyet ő hozott el Budapestre, a Millenáris kiállításra. A művet ezt követően Bécsben, Brüsszelben, Angliában és Írországban láthatták az érdeklődők. 1899-ben Dublinban a fiatal James Joyce csodálta meg és örökítette meg az élményét. Az ‘Ecce Homo’ megfordult ugyan Amerikában is, de nem találkozhatott a két előző festménnyel, mert azok előbb Wanamaker vidéki házában voltak, majd1907-1911 között restaurálás alatt álltak. 1911-ben a Wanamaker nagyáruházban létrejött a Munkácsy Room, errőlkét újságíró pontosan tudósított,és ők sem említettékaz ‘Ecce Homo’-t.
Ez a két újságíró azért járt Philadelphiában, hogy tájékozódjék: Wanamaker átadná-e Magyarországnak a festményeket? 1914-ben ugyanis Velencében, majd Budapesten mutatták be az ‘Ecce Homo’-t.
Felmerült az az ötlet, hogy egy épülő magyar katolikus székesegyházban együtt, egymás mellett álljon Munkácsy Krisztus-trilógiája. John Wanamaker hajlandó lett volna átadni a képeket, de még az ‘Ecce Homo’ megvételére sem jött össze az angol-amerikai konzorcium által kért 120 ezer korona.
Kitört az első világháború, s a kultúra háttérbe szorult. Ebben a reménytelen helyzetben tűnt fel Déri Frigyes, Bécsben élő kereskedelmi tanácsos, aki 76 ezer aranykoronáért 1914-benmegvásárolta az Ecce Homo-t. Halála után 1924-ben a festmény, Déri hatalmas művelődéstörténeti hagyatéka részeként, Debrecenbe került. 1930 óta a számára épített tetővilágításos különteremben áll.
1993-ban a ‘Golgota’, 1995-ben a ‘Krisztus Pilátus előtt’ került az ‘Ecce Homo’ mellé. Ezzel megvalósult – átmenetileg – az az1914-es törekvés, amely a 3 kép egyesítésére, együttes bemutatására irányult. Ekkor még a másik két kép csak bérleményben volt a múzeumban, mivel mind a kettő külföldi tulajdonban volt.
A ‘Krisztus Pilátus előtt’ c. kép a kanadai Hamiltonban a Városi Képtár, míg a ‘Golgota’ Pákh Imre magyar származású üzletember és műgyűjtő tulajdonát képezte. A magyar kormánynak sikerült mind a két képet megvásárolnia, így 2015-től a ‘Krisztus Pilátus előtt’, majd 2019-től a ‘Golgota’ ismár véglegesen a Déri Múzeumban látható, mint a magyar képzőművészet kiemelkedő alkotásai.
A kép elemzése
A Krisztus Pilátus előtt, valamint a Golgota világsikere után a közvélemény nyomására Munkácsy kénytelen volt trilógiává bővíteni Jézus tragédiájának ábrázolását. Ennek témájául azonban nem a feltámadást vagy a mennybemenetelt választotta, amit a sorrend megkövetelt volna, hanem visszatért egy korábbi eseményhez: Krisztus Pilátus előtti második kihallgatásához. Így született meg az ‘Ecce Homo’, melyet a mester 1896-ban fejezett be, utolsó számottevő alkotásaként.
A mély hit, belső vívódások, emberi jellemek és indulatok megjelenítésén túl a modernkori festészet legnagyobb tömegjelenetét és a sokaság kritikus pillanatokban megnyilvánuló viselkedésmódját is ábrázolja rajta, egyedien és utánozhatatlanul.
A helyszín Pilátus palotájának udvara, amikor a papok által felheccelt csőcseléket Pilátus azzal próbálja lecsitítani, hogy kivezetteti elébük a megkorbácsolt, meggyötört, de mégis szelíd tekintetű Jézust, és kijelenti: ‘Íme, az ember!’ Ebben pedig az is benne van, hogy Jézust tartása és viselkedése kapcsán még mindig embernek lehet nevezni, a vérszomjas és megfeszítését követelő tömeget viszont nem.
A palota lépcsőfeljárójánál áll a festmény legnagyobbra festett alakja, Nikodémus, előtte Mária Magdolna, velük szemben egy oszlopnak támaszkodva és maga elé meredve Arimathiai József. A Jézus megfeszítését kitartóan követelő tömegből kitűnik még János apostol, karjaiban az alélt Máriával, de ott van közöttük az áruló Júdás is.
Pilátus testtartása és arckifejezése a gyáva, határozatlan, tétovázó, s ezért végül bűnössé váló és önmagával meghasonló ember belső küzdelmét sejteti félreérthetetlenül.A római helytartó szeretné megmenteni a vádlottat, de még inkább önmagát. Kelepcében van. Nem akarja elítélni Jézust, mivel az ellene felhozott vádakat hamisnak találja, de a felbőszült, keresztet követelő tömeg miatt fel sem mentheti, mert az akár az életébe kerülhet.
Sok mindent megpróbált már. Felajánlotta, hogy kegyelmi jogkörénél fogva elbocsátja Jézust, ám a sokaság Barabbást választotta. Faggatta őket: ‘Mi rosszat tett ez az ember?’ ‘Miféle veszélyt jelenthet számotokra?’ ‘Még hogy ez trónkövetelő?’ ‘Ha volt is valami vétke (én ugyan nem találtam), tessék, megkapta érte a magáét. Engedjétek hát, hadd bocsássam el!’
Válasz nincs, csak hisztérikus üvöltés: feszítsd meg! Nem hatnak itt észérvek, a tömeg ítéletet akar, nem igazságot. A tömeg ugyanis sohasem önmaga, hanem az, amivé felbujtói teszik. Ezt az alap igazságot Munkácsy nem csak felismerte, hanem – a ‘Krisztus Pilátus előtt’ műután – másodszor is megfestette.
Krisztus Trilógia a debreceni Déri Múzeumban