Szlovákiában május második vasárnapján szokás ünnepelni az anyukákat. Ebből az apropóból fogalmazódnak meg részemről az alábbi gondolatok.
A 3. évezred olyan korszakot hozott, amelyben egyre szélesebb körben van eluralkodóban az a világlátás, amely szerint a lényeg a pénzhajhászás, a bárki értékein és lelkén való kegyetlen átgázolás megbánás nélkül, a vagyonnövelés a természet meggondolatlan rombolása árán is. Az emberiség elindult az embertelenné válás útján. Ma már nagyítóval kell keresni azokat, akik nem megjátszva, hanem mindig valódi érzelmekkel élik meg az életüket. Miért van így? Mert egyre kevesebben hallgatnak anyukájukra. Mert ma az lett divattá, hogy amint a gyerek eléri a tizenéves kort, máris elkezd uralkodni. Azonmód visszabeszél és ő akarja megmondani szülőanyjának (aki egészen addig gondoskodott róla és természetesen továbbra is ez a célja), hogy mi legyen, egyenesen a szemébe vágja: ő már felnőtt önálló személyiség és azt csinál, amit akar. No, ilyen is lett a világ. Egyre többen azt csinálnak, amit akarnak. Mert aki kicsi korában sem akarta meghallgatni anyukája szavát az nagy valószínűséggel felnőttként sem fog igazán meghallani senkit, csak önmagával lesz eltelve.
Pedig, ha azt akarjuk, hogy fajunk ne menjen végromlásba, még többet kellene adni az igazán szerető édesanyák szavaira. Mert ők azok, akik biztosan soha nem a rosszra tanítanak. Ők sosem buzdítanak gyilkosságokra. Ők soha nem tanítanak a környezet pusztítására. Ők szeretetből és féltésből mutatnak példát. Ők egész életünkben, minden élethelyzetben kizárólag jót akarnak nekünk. És ha nekünk jót akarnak, azzal mindenért és mindenkiért tesznek. Az anyák szeretetével minden és mindenki jól jár.
A gyerekek mégis nemegyszer elengedik fülük mellett a szavaikat, figyelmeztetéseiket, kéréseiket. Miért? Mert mindenünnen azt hallják és látják, a modern nyugati társadalmakban az énközpontúság dívik, ezt erőltetik. Ezt pedig sajnos sokan félreértelmezik, mert így akarják. Figyelmen kívül hagyják, hogy az énközpontúság iránti vágy nem zárja ki az anyák iránti szeretet szükségességét. Tévesen azt gondolják, hogy még az anyákra hallgatni sem egyeztethető össze azzal, hogy felnőttként ők maguk akarnak dönteni a saját sorsukról. Sok mai fiatal hangoztatja, neki joga van a saját életét élni. Élje, persze. Csak két dolgot felejtenek el. Először is hogy a saját felnőtt életükhöz vezető utat ki tette járhatóvá. És hogy az anyáknak mindig kijár a szeretet és a tisztelet. Az anyját nem tisztelő gyerek a felnőtt életében sem fog senki iránt valódi tiszteletet mutatni, nagy valószínűséggel inkább lesz alakoskodó.
Meg kellene érteni, anyák nélkül semmi nem lenne. Anyák nélkül semminek nem lenne értelme. Hiszen… Anyák nélkül nem lenne emberiség.
Anya csak egy van. Szeressük őket. Mindenki nagyon szeresse édes anyukáját. Szeresse egész életében. És azon túl is.
Csibrányi Zoltán
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!