Amikor a tükör is családtag

Négyszer annyi idős vagyok, mint amennyi tizenkilenc éves koromban voltam. Előttem a jövő, miért ne tervezgetnék, győzködtem magam, és sikerrel. Van egy dédunokám, kilenc idősávval nyugatabbra él, és még soha nem ültethettem az ölembe, pedig már nem csak mászkál, de szaladgál is. Derűlátók voltunk, az útiköltség összejön majd , innen is egy kicsi, onnan is egy kicsi. Aztán lezajlott a videotelefonos egyeztetés, utána a lányom boldog, a feleségem boldog, én is az vagyok, kezdhettük az olcsó repülőjegyek utáni vadászatot. Ennél a sportnál, mint tudjuk, az az aranyérmes trófea, amelyiknek az ára csak nagyítóval látszik. Ilyenre, persze, nem számítottunk , de valami hasonlóra igen. Alig két heti hajtóvadászat után elejtettük a majdnem nemes repülőjegyeket, a tengeren túli belső járatokra is, hátra dőlhettünk,fél év múlva irány a dédunoka.

Mindez tizennégy hónappal ezelőtt történt. Három hónapra rá megkoronázódott a világ, itthon rekedtünk, indíthattuk a második hajtóvadászatot, ezúttal a repülőjegyekre költött pénzünk után.    

——————————————————————————           

A keltezés szerint hónapokkal ezelőtt írtam a fentieket, éppen ideje hát folytatnom, amit elkezdtem. Gyakran malmozunk az ujjunkkal, és várjuk a vírus kiköltözését a világból, hogy mi visszaköltözhessünk a világba, innen, a vesztegzárból. Jártam a kínai falnál, tudom, hogy az csupán színpadi díszlet a szobám falához képest. Még szerencse, hogy van udvarunk, délelőttönként a kapuig, délutánonként a szemközti kerítésig szervezünk élménydús kirándulásokat. Az előszobába lépve   soha nem érzem magam egyedül, ott van a tükör. Jó, ha a feleségem is velem van, mert akkor már négyen vagyunk, s ha a két kutyánk is megjelenik, nyolcan. Amikor úgy érzem, hogy fáraszt a társaság, akkor   bemegyek a konyhába. Ott nincs tükör. A karanténnak köszönhetően az ezer valahány kötetes könyvtáram és a Wikipedia teljes anyagát kívülről fúvom, a fészbuk kommentjeire és a tévéfilmekre általános érvénnyű és könnyen kezelhető algebrai képletet dolgoztam ki, lassan már semmi nem köt le, legfeljebb a kerti túristaútjaim. Most éppen felmásztam a falra. Több, mint négyszer annyi idős vagyok,mint amennyi tizenkilenc éves koromban voltam, de  a mellettem függő száznegyven esztendős dísztányérnál jóval fiatalabb. Sokat beszélgetünk, hihetetlen, de számomra is tanulságos történeteket mesél. Egyelőre nem szállok le.

Galbács Pál

újságíró

Illyefalva (Románia)