Zsuppán Klaudia
Egy különös tanév a világjárványban Brisbane és az anyaország kötelékében
2020 elején Budapesten óriási lelkesedéssel, izgalommal, ujjongással, ugyanakkor némi szorongással készültem a nagy útra. Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasként Ausztráliába szólt a küldetésem, a Brisbane-i Magyar Háznál mentorom, Sipos Ika 2020 májusára várt. Próbáltam testileg-lelkileg felkészülni, feldolgozni magamban, hogy hamarosan elképesztően messze, a világ másik felén fogok segédkezni egy nagy magyar közösségnél.
A boldog tervezgetés márciusig tartott, amikor egyszerre összedőlt minden. A koronavírus olyan apokaliptikus események sorozatát zúdította az emberiségre, amit legpesszimistább fantáziáimban sem tudtam volna elképzelni. Az egész világ „bezárt”, minden ország lezárta a határait, az embereknek a lakásaikba, legszűkebb környezetükbe kellett visszavonulniuk. Korábban el se tudtam volna képzelni, hogy megtörténhet az, hogy egyszer csak ne kelljen, ne szabadjon bemenni dolgozni! Mindez 2020 márciusában bekövetkezett, és ezzel az én ausztráliai utazásom is kútba esett. Kőrösi-ösztöndíjas küldetésem lényege az lett volna, hogy ott, helyben kapcsolódjak be a magyar közösségi életbe. Egyszerű lett volna lemondani az egészet. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és Sipos Ika azonban másként gondolta, nem mondtak le rólam ilyen könnyen. Bizonyára az élet minden területén hirtelen felkapott virtuális kommunikáció adta az ötletet, hogy ha kiutazni nem is tudtam, az interneten keresztül, virtuálisan mégis elvégezhetem az eltervezett munkát: itthonról, Pápáról és Budapestről tanítom a magyar nyelvet a brisbanei gyerekeknek és fenőtteknek.
El kell mondanom, hogy életem legkiteljesítőbb 9 hónapját töltöttem a Brisbane-i magyar közösséggel! Mind szakmailag, mind lelkileg, és emberileg rengeteget adott ez az időszak, és ezért nagyon hálás vagyok a Brisbane-i magyaroknak. Nagy ajándék volt ez a virtuális 9 hónap, amit velük tölthettem. Rendkívül meghatott, hogy az ausztráliai magyarok milyen mértékben ragaszkodnak magyarságukhoz, és hogy milyen büszkék rá. Példaértékű volt számomra ez a hozzáállás.
Az első napok meglepő tapasztalata az volt, hogy online is, ilyen távolságból és időeltolódással is milyen hatékonyan működik a tanítás. A diákokkal élő, szeretetteljes kapcsolatot tudtam kialakítani, és igazi öröm volt látni hétről hétre való fejlődésüket. Gyerekektől felnőttekig minden korosztályt tanítottam. Volt, aki magyar nyelvi órákat vett teljesen kezdő szinttől, volt, aki kitűnően beszélt magyarul és a magyar irodalomban vagy történelemben akart elmélyülni. Többeket tanítottam magyar irodalomból a magyar nemzeti alaptantervet követve.
Ezalatt pedig elmélyíthettem pedagógiai tudásomat, tapasztalatot szerezhettem, és úgy érzem, megtaláltam életre szóló hivatásomat: a tanítást, az emberekkel való foglalkozást, az irodalom és a magyar nyelv átadását.
Nagyszerű lehetőség volt ez arra is, hogy magam tapasztaljam, mennyire alkalmazkodóképesek vagyunk. Az emberek a legnagyobb bajok – egy világjárvány – közepette is rendkívüli találékonysággal és kitartással képesek a túlélésre, a továbblépésre.
Ösztöndíjas periódusom alatt itt Magyarországon nagyon szigorú korlátozások voltak életben a koronavírus miatt (kijárási tilalom, üzletek, éttermek zárva tartása, semmi közösségi program), én azonban ezt kevésbé éreztem. Az, hogy a tanítványaimmal nap mint nap kapcsolatban lehettem, nagyon sokat jelentett, rengeteg erőt adott nekem. Egyetlen hiányérzetem maradt: az, hogy soha nem tudtam hús-vér formában látni a diákjaimat, holott nagyon vágytam rá!
Ezúton szeretném még egyszer megköszönni azt a sok élményt és tapasztalatot, amit ebben az extrém, nehéz helyzetben nyújtott nekem a Magyar Ház és a Brisbane-i magyar közösség. Remélem egyszer majd találkozunk!
Zsuppán Klaudia
volt Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjas
Budapest
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!