Az üzleti alapra tett hetilapot nem tekintettük profittermelő vállalkozásnak, hanem mindenestől magyarságszolgálatnak. A vállalkozónak meg kell élni belőle a munkatársak kiadástérítést kaptak. Így lehetett fenntartani Ausztráliában a magyar hetilapot, ami világviszonylatban is rendkívüli, már csak Kanadában van magyar hetilap a Kárpát-medencén kívül.
A Magyar Élet a nemzeti emigráció lapja lett és maradt mindvégig, hűségesen tájékoztatva olvasóit a világpolitikáról, a magyarországi fejleményekről, az emigráció tevékenységéről, és mindenek felett az ausztráliai magyar társadalom életének krónikása és támogatója volt. Sehol a világon nem szolgálta újság olyan terjedelemben az egyesületi életet, mint a Magyar Élet. Ebben a nagy kiterjedésű kontinens-országban a hetilap nélkül nem lett volna világviszonyban is példás intenzív magyar egyesületi élet. Hirdetéseket kedvező áron kaptak, kezdő és kis egyesületektől nem is kértük a hirdetési díjat, és ami a lényeg, oldalas beszámolókat adtunk minden érdemes magyar rendezvényről, ami a képek kezelésével, tördeléssel megszámlálhatatlan munkaórát okozott nekünk a szerkesztés során. Mindezt bármilyen térítés nélkül. Ez volt, kérés nélkül, megszokták mint a friss levegőt.
Nem véletlen, hogy a Sydney Magyar Kaszinó gondolt nehéz helyzetünkre. Valamikor a legnagyobb egyesület volt, ahol nívós nemzetpolitikai előadásokon, rendezvényeken érlelődtek nagy feladatok az emigráció számára, a helyi és az otthoni magyarság javára. Mondanánk, felajánlásuk példamutató. Követése logikus lehetne egyszerűen azért, mert beláthatnák az egyesületek, hogy amit kaptak évtizedeken keresztül, abból valamit illene visszaadni. Persze, nem minden egyesületre vonatkozik, hogy csak kapott és nem adott, hirdetőink között is van olyan, aki nemcsak arra tekint mit hoz a hirdetés, hanem arra is, hogy mit nyújt az újság a közösségnek, a nemzetnek.
Vannak tények életünkben, amiket tudomásul kell vennünk. Fogy az olvasók száma, fogy a hirdetések száma, mérete. Nem fogy a nyomdaköltség, a postaköltség emelkedik a feladott újságmennyiség csökkenése ellenére is. Végülis elérkezett az ideje a mínuszba lépő heteknek. Nem célravezető az újság árának felemelése, semmit nem takarítanánk meg az oldalszámok csökkentésével, sem a kéthetenkénti megjelenéssel. Visszafelé már nem megyünk, 16 oldalas színvonalas hetilap, vagy semmi. Mecénás, hagyaték a mesék világában van, ha mégis lenne, vannak ügyes elhalászók.
A nemzetegyesítés szemszögéből…
A nemzeti kormány meghirdette 2010-ben a nemzetegyesítés programját. A tengereken túli szárványok esetében két területen találták meg a feladatot, a honosítással és a létező egyesületek támogatásával, utóbbit a Kőrösi Csoma Sándor Program által. Mindkettő jó működik az adott lehetőségek korlátaiban. Fontos igényt elégítenek ki, különösen a állampolgárság megadásával az elszakított területekről idevándoroltak részére. Ami az egyesületeket, hétvégi magyar iskolákat illeti, bizony jól jön a biztatás, tanítás a Körösi Csoma Sándor Program részéről. A múlt század közepétől induló ausztráliai magyar közösségi életben többszáz fős egyesületek működtek, magyar házak épültek, egy-egy Ausztráliai Magyar Találkozón 24 magyar táncscsoport lépett fel a tíznapos kulturális eseményben. Ennek ma már árnyéka sincs, ami mégis van, annak mindenféle segítség létkérdés.
Ennek a változásnak oka az emigráció struktúrájában rejlik. Az 50-es években idekerült magyarok magyar nyelvterületről, többségében magyar iskolázottsággal érkeztek. Kulturális igényeik kielégítéséről maguk gondoskodtak, amibe bevonták gyermekeiket is. Ezt általánosként is mondhatjuk, tehát azokra is vonatkozik, akik nem látogattak magyar rendezvényeket. Az egyesületek jó esetben körükbe vonták a magyarok talán tíz százalékát. Az újságok ennek sokszorosát érték el. Ahogy múltak az évtizedek, a magyarul iskolázottak és Ausztráliában iskolázottak (születettek) arányszámában az előbbiek folyamatos csökkenésével, utóbbiak növekedésével ma már ott tartunk, hogy három generációval a többséghez nem magyar nyelven kell közeledni nemzetépítési szándékkal. Minden jószándék mellett az eddig érvényre juttatott programok a nemzetegyesítés fogalmát csak megközelítik.
Ebből a fejtegetésből kitűnik, hogy a nemzeti kormány által meghirdetett nemzetegyesítés feladatához tájékozatlanul közelít a magyar kultúrkormányzat. Azt már végre megfogalmazták, hogy a diaszpóra magyarsága mérhetetlen sok segítséget tudna nyújtani az országnak magas iskolázottsága, elért szellemi, anyagi eredményei, kapcsolatai révén a nemzet számára, de feladatként fel sem merült átfogó koncepció elkészítése. Nemcsak elmulasztották megfogalmazni a nemzetegyesítés feladatait, de tanulmányi szinten sem történt lépés, mi több, e tárgyban a NSW-i Magyar Szövetség által három évvel ezelőtt megfogalmazott, megküldött Memorandum a mai napig is válasz nélkül maradt. Budapesten mindent tudnak, zavarná őket például egy olyan fogalmazvány, amely ötven- hatvanéves tapasztalatú helyiektől ered. Ausztráliába nem jött senki azzal a feladattal, hogy itteni egyesületi, szellemi vezetőkkel, újságszerkesztőkkel találkozzon, érdeklődjön, gyűjtsön információt olyan tanulmányhoz, amit azért készít el, hogy tényszerűségre alapított programhoz megfelelő alapot készítsen. Természetesen a mögöttünk hagyott négy évről szólok csak, hiszen annak előtte még nem volt nemzeti kormány általi nemzetegyesítési program.
Kerek ötven éve, pontosan 1964 augusztusa óta folyamatosan szerkesztője vagyok az ausztráliai nemzeti emigráció újságjának, az a Ausztráliai Magyarság havilapnak, és folytatásának a Magyar Élet hetilapnak. Fél évszázad, ami 22-ed része az egész magyar történelemnek. Nemzetvédelmi szolgálat, amit számos munkatárs hozzáadott szorgalmával és segítségével teljesítettem. Nem a köszönetet sem váró hűség hiányolja, hanem a méltánytalan mellőzöttség, hogy a magyar hetilap nem kapott figyelmet a nemzetegyesítés munkájában. A diaszpóra nemzetbe olvadásának kormányprogramját végrehajtói nem ismerik, meg sem akarják ismerni a diaszpórát szolgáló és összetartó hetilapot. Ez a Hivatalt minősíti. De ezen felül is, nem tehetem meg magammal szemben sértődöttség nélkül elfogadni olyan eljárást, hogy 2014. január 18-án kelt, a hetilap helyzetéről szóló levelemre most már egy év elteltével sem kapok választ a nemzetegyesítésért felelős miniszter úrtól.