Január első napjaiban többnyire jó egészséget, minden szépet és jót kívánunk szeretteinknek és ismerőseinknek. Az idén ez kiegészült még egy kívánsággal, hogy ‘covid mentes’ esztendő legyen!
Az elmúlt év teljesen a világjárvány jegyében zajlott és kinek jobban kinek kevésbé, de mindenkinek felfordította az életét. A járvány elején érkező hírek eleinte hitetlenkedéssel később félelemmel töltöttek el bennünket. Úgy gondoltuk, messze van, minket úgysem fog érinteni. Sajnos nem így lett.
Mikor Ausztráliában is megjelentek az első megbetegedések, kijózanítottak mindenkit, hogy minket sem fog elkerülni a világméretű járványt. Akkor még nem éreztük az igazi súlyát ennek. Az volt a legnagyobb dráma, hogy nem lehetett wc papírt kapni! Aki Magyarországon nőtt fel az 50-es években, annak nem volt újdonság az üres polcok látványa, de itt ez szinte ismeretlen jelenség volt. Nem lehetett tudni, hogy meddig fog tartani és mi következik utána.
Ahogy a járvány terjedt világszerte úgy sokasodtak az itteni problémák is. Több lett a beteg, egész kórházi osztályokat kellett felszabadítani a covidos betegek számára. Itt is bevezették a megfelelő óvintézkedéseket, lezárták a határokat és a repülőtereket ezzel megelőzve a további még nagyobb tragédiát. Ahogy mondják Ausztrália ‘lucky country’. Ez ebben az esetben is bebizonyosodott hiszen szigetország lévén elég jól el tudták zárni a kívülről leselkedő veszélyektől.
Csakhogy addigra az ellenség már házon belül volt. Egyetlen módja, hogy a járványt megfékezzék a vesztegzár volt. Mindenkinek be kellett zárkóznia, el kellett szigetelnie magát a külvilágtól. Rendkívüli napokat éltünk meg. Ami addig normális, természetes része volt az életünknek, tilalom listára került. Az ausztrálok többsége fegyelmezetten vetette alá magát a parancsoknak, de voltak akik fellázadtak szabadságuk korlátozása ellen. Az egészségügy megállta a helyét, orvosok, nővérek saját egészségüket kockáztatva gondoskodtak a betegek ellátásáról. A félelem azonban beköltözött az életünkbe. Milyen következményekkel járhat a gazdaság teljes, vagy majdnem teljes leállítása? Ha csak a turizmust vesszük példának, mekkora anyagi veszteség lesz az országnak, hogy elmaradnak a külföldi turisták? Hány cég, kisvállalkozás kerül a csőd szélére?
Az utazni vágyó embereknek le kellett mondani a szép és áhított utazásaikról. Ez már személy szerint engem is érintett amikor egy jónak ígérkező hajóutazásról kellett lemondani. A pénzt csak fél év múlva kaptam vissza, de félő volt, hogy az utazási iroda tönkremegy és soha nem látom az előre befizetett teljes összeget. Aztán jöttek sorozatos elbocsátások a vendéglátóiparban, az éttermek bezárása vagy korlátozott üzemeltetése. Az élet szinte minden területen megváltozott.
Az oktatás és sok munkahely is áttevődött a virtuális világba, amivel ki-ki a saját képességei alapján tudott megbirkózni.
Engem a kórházakban bevezetett látogatási tilalom érintett leginkább. Egy nagyon kedves barátnőm súlyosbetegséggel küzdött, élete utolsó pár hónapját többnyire a kórházban töltötte de a járvány miatt nem sokan látogathatták. Májusban a temetésére is csak 20-an mehettünk el, pedig még sokan szerették volna elkísérni utolsó útjára és leróni kegyeletüket.
Egy másik barátnőm bokatöréssel feküdt kórházban. Őt se volt szabad látogatni, csak amikor már egy rehabilitációs központba került. Ott egy ember mehetett be hozzá naponta 20 percre. A személyen nem lehetett változtatni. Ő engem választott, így se a lánya se a férje nem láthatta 2 hónapig.
Aggódtam az otthoniakért is, folyamatosan tartottam a kapcsolatot a Magyarországon élő családommal és barátaimmal. Egyre rosszabb híreket kaptam tőlük. Sokan megbetegedtek, ki könnyebben ki súlyosabban.
Hála Istennek egyikük sem halt meg. Itteni magyarként kétfelé is izgulhattunk és reménykedtünk, hogy hamar legyen vége ennek a láthatatlan ellenséggel vívott háborúnak.
A korlátozások és eltiltások közben már országos és világméreteket öltöttek. Elmaradtak a nagy rendezvények, így az Olimpia, ami nagyon sok embernek jelentett volna örömet, sikert és bevételt. Helyi vonatkozásban a sportrendezvények közül a ‘City to Surf’, vagy a ‘Sydney to Hobart’ vitorlásverseny, ami szintén nagy esemény a város életében. Az üres Bondi Beach látványa óhatatlanul egy régi katasztrófa filmet hozott fel emlékeimből. Sajnos a címére nem emlékszem, de arra nagyon élénken, hogy a film végén amikor az atomháború után kihal az emberiség az üres beach-en a szél újságpapírokat hord egyik helyről a másikra.
A kulturális életben is jelentős változást hozott a járvány. Bezárták a mozikat, színházakat, hangversenytermeket. Márciusban a sokak által kedvelt Francia Filmfesztivál is elmaradt. Ugyancsak nem kerülhetett megrendezésre az immáron 25 éve nagy népszerűségnek örvendő ‘Sculpture by the Sea’ szabadtéri szoborkiállítás, amit tízezrek látogattak minden évben, akkora volt a forgalom, hogy még a gyepet is teljesen lejárták. Na most aztán dúsan virul a pázsit a Marks parkban, nemsokára kaszálni lehet…
A korlátozások néhány esetben nem ártottak, sőt jót tettek egy-egy rendezvénynek. Az Archibald kiállítást előzetes bejelentkezés után lehetett csak megnézni és egyszerre csak meghatározott létszámú közönséget engedtek be a termekbe. Ezt szerintem a továbbiakban is így kellene szervezni, mert élvezhetőbb volt a kiállítás kisebb csoportokban. Európában ez már régóta jól bevált gyakorlat.
A magyar rendezvények is megszenvedték a tilalmakat. Igen sajnálatos, hogy elmaradt a három évente megrendezett Kulturális Találkozó melynek az idén Brisbane lett volna a házigazdája.
Hogy a Post-Covid világban beszélhetünk-e még egyáltalán ausztráliai magyar közösségről? Azt hiszem igen, miért ne? Ez szerintem az itteni magyar közösségektől függ és nem a járványtól, attól hogy folytatni kívánják-e eddigi munkájukat vagy sem. Vannak-e aktív fiatalok, akik tovább tudják vinni az elődök megkezdett munkáját? Nagyon bízom benne, hogy az idén elmaradt Magyar Találkozó az év végen megrendezésre kerül. Egy ilyen találkozó mindig nagy lendületet ad a munka folytatásához az egész országban.
Drukkolunk, hogy minél előbb visszakapjuk a régi életünket. Talán az oltás megoldja ezt is és utána minden visszarendeződik a normális keretek közé. Bízzunk benne! De most már mindenkiben (akár bevallja, akár nem) ott van a kérdés, hogy mi van, ha mégsem?
Mikor és mi lesz a következő ismeretlen vírus, ami esetleg még ennél is nagyobb károkat okoz? Én ebben látom a legnagyobb veszélyt, ami az emberiséget fenyegetheti.
Hogy a virtuális világ hosszútávon pótolni tudja-e a személyes kapcsolatok szétszakadását? Szerintem nem.
A járványban is az okozta a legtöbb bánatot a családtagoknak hogy nem tudták megölelni, megpuszilni egymást, a személyes kapcsolataik voltak korlátozva. Lehet, hogy a virtuális térben gyakrabban is találkoztak mint a mindennapi élet rohanásában, de micsoda különbség az, ha valaki a képernyőn látja az unokáját, vagy az ölében ülve mesét olvas neki.
Ehhez még kell egy generáció amíg ez annyira természetessé válik, hogy már nem lesz igény a személyes találkozásokra. De lehet, hogy rosszul látom, mert a folyamat már elindult és elég gyorsan halad ebbe az irányba. Amikor a világra rászabadították a ‘mobil telefon vírust’ ami villámgyorsan elterjedt mindenütt, onnan kezdve lazultak a személyes érintkezés iránti igények.
Többször láttam fiatalokból álló társaságot, ahol kivétel nélkül mindegyik kezében ott volt a mobil telefon és elmélyülten nyomkodták a gombokat. Azon gondolkodtam, ha hirtelen egyszerre megszűnne működni az összes készülék, vajon tudnák-e, hogy kikkel ülnek egy asztalnál? A zebrától kezdve, a buszra való felszállásig nem lehet meglenni egy percig sem a mobiltelefon nélkül. Olyat is láttam, hogy valaki a városi forgalomban biciklizett, az egyik kezével fogta a kormányt a másikkal a mobil telefonon irt valamit. Nagy bravúr, de óriási felelőtlenség a többi közlekedővel szemben.
No, de új év van, legyünk optimisták és bízzunk abban, hogy a 2021-es év meghozza az áhított békét a világnak a vakcina pedig kiküszöböli a járványt.
Ezért még egyszer kívánok mindenkinek nagyon boldog és Covid mentes új évet!
Bándy Erzsébet
nyugdíjas könyvtáros, Sydney
Kedves Erzsébet!
Nagyon jó érzéssel olvastam a tárgyilagos de hiteles élményekről beszámoló írását.
Különösen élveztem a kulturális szempontból is sokszínű beszámolóját.
Magyarországról kíváncsian figyeltük ennek a “szerencsés országnak” a sorsát a Coviddal kapcsolatban, és szinte csalódtunk, amikor megtudtuk, hogy oda is betört. Ebből az írásból megértettük, hogy a védekezésnek csak egyik része a jó stratégia, de az emberek fegyelmezettségén múlik a siker.
Bár a pandémia hatására gondolatban elengedtem korábbi utazási vágyaimat, most ezt az írást olvasva mégis kedvem kerekedett megnézni – majd egyszer – ezt az országot!
Köszönet az olvasóban is átgondolást serkentő írásért.
Áldott Húsvétot kívánva
Dr. Komlósi Piroska
(Budapest)